2008.12.10. Nagy érdeklődés kísérte a W3C Magyar Iroda szervezésében 2008. november 20-án
megtartott Info-kommunikációs Akadálymentességi Műhelykonferenciát.
A mintegy 50 résztvevő átfogó képet kapott a webes akadálymentesség kérdésköréről.
A műhelykonferencián elhangzott előadások hanganyaga és fóliái letölthetők a rendezvény honlapjáról.
Andrew ARCH, a W3C Web Accessibility Initiative munkacsoportjának specialistája a 2008. november 3-án
javaslattervvé előlépett WCAG2.0 átfogó ismertetésén túl szűkebb szakterületéről, az idősödő társadalom
webelérhetőségéről is beszélt.
Kazinczi Károly, a Szép Kor Közhasznú Alapítvány elnöke az idősödő korosztály internetezésével kapcsolatos hazai
tapasztalatokról számolt be.
Az info-kommunikációs akadálymentesség jogi hátteréről, a hazai szabályozásról Dr. Juhász Péter, a
Szociális és Munkaügyi Minisztérium Fogyatékosságügyi és Rehabilitációs Főosztályának munkatársa adott
tájékoztatást.
Tóth Zoltán, az MTA SZTAKI Elektronikus Kormányzati Módszertani Központjának vezetője az akadálymentesség
tartalmi kérdésére helyezte a hangsúlyt, előadásában az igazgatásszervezéssel megalapozott elektronikus
ügyintézés vízióját vázolta fel, az ún. „ügyintézőkapu” létrehozását szorgalmazva.
Sikné Dr. Lányi Cecília, a Pannon Egyetem docense a „WEB-Access” Európai Projektről és egy, a
WCAG2.0 irányelveinek ellenőrzésére szolgáló validátorról számolt be.
Abonyi-Tóth Andor előadásából megtudhattuk, hogy az ELTE Informatikai Karán folyó oktatásban miképpen jelenik
meg az akadálymentesség témaköre.
Pataki Máté, a W3C Magyar Iroda koordinátora a mobilwebes böngészés előretörése nyomán az ezeken az eszközökön
való akadálymentesség fontosságára hívta fel a figyelmet.
2007.12.14. Az Opera panaszt nyújt be - nyílt levél a webes közösségnek
Az utóbbi években én is aktívan harcoltam a nyílt és átjárható webes szabványok érdekében.
Mindig is szembehelyezkedtem azokkal, akik védett technológiákat erőltettek a nyílt, sokszor régebb óta létező
alternatívák helyett. 1994 óta a CERN és a W3C kereteiben dolgoztam azért, hogy jó specifikációk készüljenek a
Webhez. 1999-ben csatlakoztam az Operához, hogy megbizonyosodjak arról, hogy legalább egy böngésző jól
megvalósítja ezeket a szabványokat.
Keményen dolgoztunk azért, hogy ez így legyen. Sajnálatos módon az Internet Explorer, a legnagyobb
öngésző mind fölött, nem tett így.
Most állást foglaltunk. Az Opera benyújtott egy hivatalos panaszt az Európai Bizottsághoz, hogy rákényszerítse
a Microsoftot a nyílt webes szabványok támogatására a böngészőjében, az Internet Explorerben.
Azt hisszük, hogy a Microsoft sokat ártott a webes szabványoknak azáltal, hogy nem támogatta őket;
a Microsoft gyakran részt vett a webes szabványok létrehozásában, szóban támogatta őket, sőt ígéretet
tett a megvalósításukra. Az ígéretük ellenére azonban a webes szabványokat mégsem támogatják megfelelően.
Az Internet Explorer az egyetlen olyan modern webböngésző, amely nem támogatja az Acid2 tesztet.
Az Opera ezen kívül azt is kérte, hogy a Microsoft vegye ki a beépített Internet Explorert az Windows
rendszerekből. Úgy hisszük, hogy ezzel fehasználták a piaci dominanciájukat a böngészők közötti választás
elnyomására a saját nyereségük érdekében.
Itt az ideje, hogy lépjünk. A legtöbbünknek a böngésző a legfontosabb alkalmazása. A fejlesztők és a designerek
egyre fejlettebb weboldalakat és alkalmazásokat készítenek. De mivel az Internet Explorer nem valósította
meg a a nyílt webes szabványok támogatását, a munka nehéz és elkeserítő. A webfejlesztők az idejük nagy részét
az IE hibák keresésére fordítják a hasznos munka helyett. Nem kérünk pénzt a Microsofttól. Azt szeretnénk,
ha a Microsoft felhasználná vitathatatlan tehetségét és erejét a webes közösség érdekében.
Azoktól, akik elkészítik és fenntartják azokat az oldalakat és szolgáltatásokat, amelyeket nap mint nap
használunk - és akik ezt a jövőben is el fogják végezni - azt kérem, hogy támogassanak minket.
Ti lesztek azok, akik elsősorban élvezni fogják egy olyan Web előnyeit, amely könnyedén és erőfeszítések
nélkül működik a különböző eszközökön, böngészőn, és mindenki számára egyformán jelenik meg. Ez az új nap
már felkelőben van a látóhatáron, és együtt elhozhatunk egy új hajnalt.
Köszönöm
Hakon Wium Lie
Chief Technology Officer, Opera Software
2007-12-13
2006.02.12. Előzetes javaslatterv: "A Beszédfelismerés Szemantikus Interpretációja" (SISR) 1.0
A W3C jelenti, hogy "A Beszédfelismerés Szemantikus Interpretációja 1.0" (Semantic Interpretation for Speech
Recognition Version 1.0, SISR) nyelv előzetes W3C-javaslattervvé (Candidate Recommendation) lépett elő.
A specifikáció ECMAScript-alapú feljegyzéseket (annotációkat) társít nyelvtani szabályokkal, melyekkel
kinyerhető a jelentés a beszédfelismerés során. A SISR a "Nyelvtan-specifikáció Beszédfelismeréshez" (Speech
Recognition Grammar Specification, SRGS) tag tartalmának szintaktikáját és szemantikáját definiálja,
és mechanizmust, mellyel XML és ECMAScript változók generálhatók eredményként.
További információk a Hang-alapú böngésző (Voice Browser) honlapon.
2004.08.20. A Webes Tartalom Hozzáférhetőségi Irányelvei (WCAG) Munkacsoport
kibocsátotta három munkatervnek az első publikus változatait.
A
HTML-technikák a WCAG 2.0-hoz
és a CSS-technikák a WCAG 2.0-hoz című
dokumentumok tanácsokat adnak a HTML, az XHTML és a stíluslapok
használatához arra az esetre, ha a cél - a korlátozott böngészési
képességekkel rendelkező felhasználók számára - jól hozzáférhető webes
tartalom létrehozása. A nem javasolt megoldásokat ellenpéldák mutatják be.
A
Bevezetés a WCAG 2.0 technikáiba (Gateway to Techniques for WCAG 2.0) c.
munkatervben leírtak figyelembevétele minimális megfelelést biztosít a WCAG
2.0 követelményeinek. (forrás)
2004.08.18. Érdekes cikk jelent meg a napokban a HWSW portálján. Többek közt azt
taglalja a cikkíró, hogy a magyarországi szabványos oldalak száma vészesen kevés, ill. fájó, hogy maguk a webfejlesztő cégek sem fordítanak figyelmet
az ajánlások betartára.
Szomorú valóságra is felhívja a figyelmet Rátonyi Úr: a Paramédia ajánlásait magukévá tévő oldalak sem felelnek meg maradéktalanul a szabványoknak.
2004.04.27. A W3C Webelérési Lehetőségek Kezdeményezése (WAI)
válaszolt arra a beszámolóra, melyet 2004. április 14-én adott ki az angliai Disabilities Rights Commission.
A jelentés megvizsgálta az angliai weboldalakat elérhetőségi szempontból, és néhány esetben ajánlásokat is tett a
W3C WAI munkájának figyelembe vételével.
2004.02.29. Sajnáljuk, hogy az elmúlt hónapok számtalan újdonságát és hírét mindeddig még nem osztottuk meg látogatóinkkal. Most igyekszünk pótolni adósságunkat:
2003.11.29. Mentsük meg a Web Hozzáférhetőséget önmagától... Érdekes cikk a WAI hiányosságairól.
2003.11.17. Ajánlásrendszerünk belépett a 0.7-es verzióba.
2003.11.11. Megújult honlapunk. Gyökeres változásokon ment át mind a dizájn, mind a programozási metódus. Alkalmazkodva az új technológiai szabványokhoz, a honlapoldalak konstruálása során elhagytuk a táblázatokat, ill. teljesen a CSS-re bíztuk a dizájnt.
2003.10.22. Két új fejezettel (frame-ek + JS) bővült ajánlásrendszerünk.
2003.10.20. Elkészült Európaszerte egyedülálló referenciaportálunk, a Vakinfó. Oldalainak tervezésekor figyelembe vettük a Paramedia ajánlásait és felhasználóink speciális igényeit, érdeklődési körét. Legutóbbi munkánk abban is rendkívüli, hogy az egyetlen a hazai akadálymentesített munkák között, amelyik hibrid szájtnak minősül, azaz nem alternatív oldalakra tereli a vak látogatókat, hanem mindenki számára olvasható KÖZÖS oldalakból áll.
2003.05.08. Elindult az új oldal! Nevet változtattunk -
az érthetőség kedvéért paramedia.hu lett a nehezen
megjegyezhető AEM mozaikszóból.
Ajánlásrendszerünk belépett a 0.3-as verzióba.
2003.03.05. Elindítottuk hírlevelünket! Havonta postázzuk a Paramedia frissítéseiről szóló híreket, ill. tallózunk a téma legfrissebb hazai és nemzetközi publikációiból.
2003.03.01. Átadásra került az AEM honlapja. Mindenkori készültségi fokát a szoftvertermékek verziószámozásának analógiájára, számmal jelöljük. Az ajánlásrendszer kiforrottságát, kiforratlanságát - ahogy tetszik - jelzi a verziószám. Jelenleg a 0.2-es változatnál tartunk.