A meleg jót tesz, segít a gyógyulásban. Ezt már 5000 évvel ezelőtt is tudták. Köveket melegítettek, és a kövekkel telerakott gőzfürdőben izzadtak egészségükért. Milyen kellemesnek érezzük a Nap melengető infravörös sugarait is! A strand homokja melegíti a talpunkat vele – így élvezhetjük a kellemesen egyenletes meleget. Az infravörös hőkabin (infraszauna) a legoptimálisabb módon hozza otthonunkba a természet erejét. Csak dugja be a dugót a konnektorba, melegítse elő néhány percig a kabint, majd üljön be 20-30 percre.
A Kínából származó, 3000 éves hagyománnyal rendelkező kézrátételes gyógyítás alapjait ugyancsak az ember természetes infravörös sugárzásának gyógyító hatása képezi. A természetgyógyászat atyja, a Kos szigetéről származó Hippokratész 2500 évvel ezelőtt a lázat a szervezet betegség elleni gyógyító mechanizmusának nevezte, amely őszerinte tűzként tisztítja meg a testet. „Adjátok nekem az erőt, hogy lázat hozzak létre, és minden betegségetekből kigyógyítalak titeket!” – írta ugyanebben az időben Parmenides görög orvos. Az újabb kori történelemben 1866-ig nyúlik vissza a rákbetegek lázas állapot előidézésével történő kezelésének eredete. A súlyosan előrehaladott fertőzéses betegségek eredményes lázterápiájáért ítélték oda 1927-ben az orvosi Nobel-díjat.
Ezért az emberek időtlen idők óta próbálják a meleget testükbe vezetni. Kőkorsóval, felforrósított téglával, melegvizes palackkal, elektromos párnával, vagy infravörös sugarakkal.
Aki otthonában rendszeresen használja az infraszaunát, nem betegszik meg csip-csup fertőzésektől. A Szauna Pont szerint pedig az infravörös sugárzás minden szervünk vérkeringését javítja. A megfelelő vérkeringés pedig az egészség előfeltétele. A kihűlés veszélyét csökkentjük, ezáltal megelőzzük a megfázást. Az Európa-szerte ismert rostocki LaboTech Intézetben 50 kísérleti személyen végeztünk részletes vizsgálatokat ebben a tárgykörben.
Megdöbbentő kísérleti eredmények
A páratlan kutatási program eredményei megdöbbentőek. Az általunk használt AktiVit infraszaunák már háromszori használat után az ellenálló-képesség és a szervezet méregtelenítési teljesítményének jelentős javulását tapasztaltuk. Testünk felülete, a közel 2 négyzetméter nagyságú bőr az immunológiai folyamatok javítására szolgál. A kezelés következménye a fehérvérsejtek és a makrofágok számának emelkedése, azon vértestecskéké, melyek segítőkész rendőrként mellénk állnak a betegségek elleni küzdelemben.
Legfontosabb felfedezésünk a szervezet úgynevezett redoxpotenciáljának befolyásolása az infravörös sugárzás segítségével. Az emberi életfolyamatok számára káros, ellenőrizetlen oxidációs reakciókat leépítjük – ez az úgynevezett oxidatív stressz, a mérgező reakciók, az életfolyamatok bionegatív oxidációja. Ebből kifolyólag az infraszauna rendszeres használata kiváló házi gyógymód minden olyan megbetegedés ellen, melyek a tudomány mai állása szerint a szabadgyökökre vezethetők vissza, azok minden mérgező, oxidatív reakciójával együtt. Ezek pedig napjaink leggyakoribb, elsősorban krónikus betegségei.
Előkészületben vannak az infraszaunában történő izzadásnak a test antioxidatív szabályozómechanizmusára való hatékonyságával kapcsolatos vizsgálati eredményeinkről szóló, 21 vizsgált vérjellemző alapján összeállított tudományos publikációink.
Ki az, aki manapság úgy igazán egészséges? A premorbid, vagyis betegséget megelőző állapotokban, az első működési zavarok fellépése esetén, melyek később veszélyes betegséggé fejlődhetnek, ajánlatos az infraszauna alkalmazása. Természetesen kizárólag a kezelőorvossal történő egyeztetés után.